Ezt természetesen minden Megrendelő / Generálkivitelező esetén egyeztetni kell, hiszen a Termékünk bevezetése folyamatosan zajlik a projekteken. A BauApp folyamatosan támogatja partnereit, hogy mely megrendelők mely projektjei kapcsolódtak már be.
Igen, az Intelligens Szállítólevél jelenleg még fizikailag kerül aláírásra a résztvevő felek által, így ugyanúgy működik mint egy “hagyományos” szállítólevél.
Minden előfizető csak az általa forgalmazott termékekhez fér hozzá, a többi terméket nem látja. Ugyanakkor a rendszer tudja kezelni, hogy ugyanazt a terméket több forgalmazó is tudja saját szállítóleveleire használni.
Ha egy termék korábban már szerepel az adatbázisban, azt a feltöltési folyamatban kiszűrjük, ebben az esetben az a termék nem kerül mégegyszer betöltésre Ugyanakkor ha az új feltöltés olyan adatot tartalmaz, ami korábban nem szerepelt az adatbázisban, azzal kiegészítjük az adatbázisban a korábbi terméket Amennyiben adatkonfliktus lép fel (vagyis ugyanazon termék egy attribútumára az új…
Minden a BauApp számára elküldött terméklistát egy szigorú és részletes adattisztítási folyamatnak veszünk alá, melynek során nem csak az esetleges inkonzisztens vagy hiányzó adatokat vizsgáljuk, hanem azt is, hogy az újonnan küldött termékek szerepeltek-e már korábban az adatbázisban. Ha egy termék korábban már szerepel benne, azt a feltöltési folyamatban kiszűrjük, ebben az esetben az a…
Mindig amikor új termék jelent meg vagy ha egy meglévő termék bármely attribútuma módosult, akkor a változásokat el kell küldeni a megadott termékfeltöltési template-ben a BauApp számára. Az adattisztítási folyamat után az új termékek vagy módosítások kb egy héten belül elérhetőek lesznek a rendszerben V15-től ugyanakkor lehetőség van termékeket megadni az új API-n keresztül közvetlenül…
Ha excelben szeretnék elküldeni a termékeket, akkor a termékeket be kell írni a termékfeltöltési template-be, majd pedig elküldeni a BauApp részére. Ettől fogva a feltöltést a BauApp csapata bonyolítja le